Márai Sándor: Füveskönyv /részletek/

1
Arról, mi célja e könyvnek:

Olvasó, ez a könyv szeretne õszinte lenni. Egy ember írta, kinek tudása szerény és véges. Nem akar mást ez a könyv, mint mind a megszámlálhatatlan könyvek, melyek a régmúlt és félmúlt idõben beszélni akartak az ember sorsáról a világban. Szeretné elmondani egy ember, hogyan kell lakni, enni, inni, aludni, betegnek lenni és egészségesnek maradni, szeretni és unatkozni, készülni a halálra és megbékélni az élettel. Nem sok ez, mert az ember általában s e könyv írója különösen keveset tud csak önmagáról és a világról. De emberi feladatnak elég. Többre nem is vállalkozhatunk az életben. Ez a könyv tehát õszinte lesz, olvasó, s nem eszmékrõl és hõsökrõl beszél majd, hanem csak arról, aminek köze van az emberhez. Írója nem tanítani akar, amikor e könyvet írja, hanem tanulni. A könyvekbõl akar tanulni, melyeket elõtte írtak a bölcsek és a beavatottak, az emberek életébõl akar tanulni, amennyire azt megfigyelni és megértenie sikerült, az élet jeleibõl akar tanulni, tehát a betûbõl, az emberi szívbõl, a füvekbõl és az égi jelekbõl egyszerre. Mert mindez együtt alakítja az emberi sorsot. Nem tudós könyv ez, csak olyan, amilyent az elemiben tanítanak. Aki írta, nem ismeri a feltétlen igazságot és gyakran téved a részletekben. Mert ember. De keresi a feltétlen igazságot, s nem röstelli, ha téved a részletekben. Mert ember. Olyasféle lesz hát ez a könyv, mint a régi füves könyvek, melyek egyszerû példákkal akartak felelni a kérdésekre, mit is kell tenni, ha valakinek a szíve fáj, vagy elhagyta az Isten. S aki jobban tudja, mondja jobban.

43
A Rendrõl és a Gondviselésrõl

Úgy tapasztaltam, hogy az emberi élet alján rend van. S mert az emberi élet a Teremtés legbonyolultabb megnyilatkozási formája, valószínû, hogy máshol is rend van, a kezdetlegesebb és egyszerûbb létezés világában is, a kõzetek, mosómedvék, hüllõk és a bolygócsillagok természetében is. Mindenben rend van, a dolgok eljutnak hozzánk, akkor is, ha ujjunkat sem mozdítjuk, s rend van abban is, hogy idõnként mozdítjuk ujjunkat, vagy lelkünket a célból, hogy a dolgok eljussanak hozzánk, mi eljussunk bizonyos helyzetekhez, emberekhez, gondolatokhoz, melyekhez személy szerint, elodázhatatlanul közünk van. Mindebben rend van, ebben hiszek. De hiszek abban is, hogy e rend mögött szándék is van, melyet nem ismerek. Nevezd, ahogy akarod. Én Gondviselés nek nevezem. Ez a szándék törõdik velem, személyesen, büntet, vezet, elrendezi dolgaim, a mélybe taszít, minden pillanatban ellenõriz, építi körülöttem a világot és épít engem a világban, felhasznál. Aki ezt nem érzékeli idõvel, vaksi és süket. Minden mögött a Gondviselés van: ebben is hiszek.

48
Az utazásról

Nem szabad egyedül utazni. A magányos utazó kényszermunkát végez. Csak bizalmas és tapintatos társaságban szabad utazni. Egy érzékeny és fogékony lelkû nõ, egy figyelmes és türelmes barát társasága megsokszorozza az utazás élményeit, fokozza a látnivalók színességét, segít megérteni mindazt, amit az út és a világ mutat. Egyedül utazni kínos, feszengõ érzés. Mintha kiszolgáltatnák az embert egy különös börtönnek, mely nagy, mint a világ. Az ember csak társaságban tudja látni, érzékelni a világot. A társaság ad az út komor varázslatának, a változásnak, emberi értelmet. A vándorévek idejében sokat utaztam egyedül, kevés poggyásszal, mindig lázasan, nyugtalanul, hajszolva valamit. Hiányzott egy okos társ, aki a világ veszélyes és nyugtalanító élményében mellettem áll, akit figyelmeztetek, s aki figyelmeztet, aki megosztja a fogadók zord magányát, a vasutak gonosz idegbaját. Megfelelõ ember társaságában a Földet is körülutazhatod, s úgy tûnik majd, pillanat volt az egész. Egyedül csak vánszorogsz a világon át, expresszvonaton és repülõgépen is.

67
A hõsiességrõl

A legnagyobb hõsiesség, megmaradni munkád mellett, akár mit szól is ahhoz a világ. S ennél is igazibb hõsiesség, megsemmisíteni munkádat, ha úgy érzed, nem tudtad tökéletesen megcsinálni azt, amire önmagaddal szerzõdtél. Élj a két szándék között, ne beszélj errõl, élj teljesen feladatodnak és maradj könyörtelen mûveddel szemben. Nemcsak az alkotáshoz kell erõ; mûved megítéléséhez is. Maradj szigorúbb mûveddel szemben, mint amilyen a világ valaha is lehet.

68
Az ünnepekrõl

Ha az ünnep elérkezik életedben, akkor ünnepelj egészen. Ölts fekete ruhát. Keféld meg hajad vizes kefével. Tisztálkodjál belülrõl és kívülrõl. Felejts el mindent, ami a köznapok szertartása és feladata. Az ünnepet nemcsak a naptárban írják piros betûkkel. Nézd a régieket, milyen áhítatosan, milyen feltétlenül, milyen körülményesen, mennyi vad örömmel ün nepeltek! Az ünnep a különbözés. Az ünnep a mély és varázsos rendhagyás. Az ünnep legyen ünnepies. Legyen benne tánc, virág, fiatal nõk, válogatott étkek, vérpezsdítõ és feledkezést nyújtó italok. S mindenekfölött legyen benne valami a régi rendtartásból, a hetedik napból, a megszakításból, a teljes kikapcsolásból, legyen benne áhítat és föltétlenség. Az ünnep az élet rangja, felsõbb értelme. Készülj föl reá, testben és lélekben. S nemcsak a naptárnak van piros betûs napja. Az élet elhoz másféle, láthatatlan ünnepeket is. Ilyenkor felejts el mindent, figyelj az ünnepre.

69
Arról, hogy az értelem kevés a megértéshez

Az értelem nem elég ahhoz, hogy megértsük önmagunkat vagy a világ tüneményeit: a lényeges, a csalhatatlan megértéséhez és érzékeléséhez valami más is kell, több, mint az értelem. Kell hozzá kegyelem is, alázat is, testünknek és ösztöneinknek valamilyen különösen szerencsés mûködése, vizsgálatunk tárgyának egyfajta elõnyös elhelyezése, s talán a csillagképek megfelelõ alakulása is szükséges hozzá, hogy megértsünk e földön valamit. Gondolj erre, mikor büszke vagy, mert azt hiszed, érted ezt vagy azt.

70
A boldogságról

Boldogság természetesen nincsen, abban a lepárolható, csomagolható, címkézhetõ értelemben, mint ahogy a legtöbb ember elképzeli. Mintha csak be kellene menni egy gyógyszertárba, ahol adnak, három hatvanért, egy gyógyszert, s aztán nem fáj többé semmi. Mintha élne valahol egy nõ számára egy férfi, vagy egy férfi számára egy nõ, s ha egyszer találkoznak, nincs többé félreértés, sem önzés, sem harag, csak örök derû, állandó elégültség, jókedv és egészség. Mintha a boldogság más is lenne, mint vágy az elérhetetlen után! Legtöbb ember egy életet tölt el azzal, hogy módszeresen, izzadva, szorgalmasan és ernyedetlenül készül a boldogságra. Terveket dolgoznak ki, hogy boldogok legyenek, utaznak és munkálkodnak e célból, gyûjtik a boldogság kellékeit, a hangya szorgalmával és a tigris ragadozó mohóságával. S mikor eltelt az élet, megtudják, hogy nem elég megszerezni a boldogság összes kellékeit. Boldognak is kell lenni, közben. S errõl megfeledkeztek.

71
A szexusról és a szomorúságról

A dolgok alján van a szexus. Talán a kristályok életében is. De minden nemiség szomorú.
Úgy nézni a testek dolgát, mint egy ítéletet. Csak a gyöngédség emberi. A szenvedély embertelen és reménytelen.
De az ítélet, mely minden elevent szenvedélyre ítélt, könyörtelen. Vágy és kielégülés között épül az eleven világ, oly embertelen akarattal, ahogy a fáraók építtették meztelen tömegekkel a piramisokat.
Mit remélsz, szegény, meztelen rabszolga, mikor a kéj szöges ostora csattog a hátadon? Boldogságot? Kielégülést? A világ épületét építed, véred és ondód kötõanyagával, kényszermunkát végzel. Csak a tapintat és a gyöngédség tudja pillanatokra feledtetni a nemiség kegyetlen rabságának szomorú kényszerét.

72
Arról, hogy a szívek összetörnek

De pontosan úgy, mint a dalokban, melyeket a kávéházi chanson énekesnõk énekelnek. S a dalok tanulsága mindig annyi, hogy az összetört szíveket nem lehet többé eggyéragasztani. Az életben is ennyi a tanulság. Ha egy ember egyszer bizalommal, föltétlen érzésekkel közeledett valakihez, s érzéseit megsértették, "szívét összetörték", soha többé nem tud igazi bizalmat, feltétlen odaadást érezni egy másik ember iránt. Nincs érzékenyebb anyag a földön, mint az emberi anyag. Képtelen arra, hogy elfeledjen egy sértést, mellyel lelkét vagy érzéseit illették. S bármiféle baráti vagy szerelmi találkozást hoz is még számára az élet, gyanakvó marad, minden kapcsolat torz és gonosz játékalkalom lesz számára, örökké bosszút akar. Ilyen az ember. Vigyázz, ha ilyen megsértett szívûekkel állasz szemközt: nem tudod õket megengesztelni. S nincs az a türelem, bölcsesség, nagylelkûség, szenvedély, mely az ilyen csalódott szíveket nyugtatni tudja.

74
A jellem mûveltségérõl

Önelégülten és büszkén gondolsz arra, hogy elolvastál és megértettél néhány könyvet, gyarapítottad ismereteid, megtudtál valamit a természetrõl vagy az emberi szellem tûnõdéseirõl? Úgy érzed, "mûvelt" vagy, különb, mint a tudatlanok? Gondolj csak arra, milyen végtelen tömegû ismeretet zár magába a könyvek összessége, s egyetlen könyv teljes megértéséhez mit is kellene ismerni és olvasni még? Gondolj a British Museum könyvtárának körbefutó vasállványaira, milyen hosszan kellene élned, hogy valamit is megismerj a gondolkozás anyagából, melyet az ott felhalmozott könyvek magukba zárnak! De maradj csak könyves szobádban, s valld meg, mily sokféle könyvet nem olvastál azok közül, melyek könyvespolcaidon sorakoznak, s még az olvasottak között is hány akad olyan, melyet teljesen megértettél, s minden figyelemmel követtél. Nem, a "mûveltség", mikor farkasszemet néz az emberi szellem világegyetemével, meddõ és hiú magatartás csak. Inkább gondolj arra, hogy egyetlen ismeretet megérteni, felfogni, átérezni már az élet erõfeszítéseinek teljességét követeli. És gondolj arra is, mennyi mindent írtak, gondoltak elõtted, a gondolatoknak micsoda óceánjai pihennek a múltban, s miféle zuhanással árad minden új korban az emberi gondolatok bõsége a jelenségek és tünemények összegébõl. Erre gondolj, s elszégyelled magad. Agyad mûveltsége véges és gyermekes. De jellemed és szíved mûveltsége lehet teljes és emberhez méltó, akkor is, ha szellemi ismereteid korlátozottak.

81
A reszelt almáról

Bölcsen cselekszel, ha minden reggel, ébredés után és étkezés elõtt, éhomra megeszel egy-két reszelt almát. Az alma titokzatos gyümölcs. Nem véletlen, hogy az emberiség öntudatában a legrégibb jelképek egyike. Az almafa volt a "tudás fája", az alma volt a bibliai tiltott gyümölcs. Nos, ennek a tiltott gyümölcsnek személyes köze van az emberhez. Talán szerepet játszott, mikor az embert elûzték a Paradicsomból; ezt nem tudjuk biztosan. De úgy észleltem, hogy a nyers, reszelt alma a mindennapos élethigiénia egyik biztos kelléke. Üdít, meg nyugtatja a gyomrot, s szabályozóan hat a belekre. Különösen, ha az almát reszelés elõtt tiszta kezekkel, gondosan megmosod, s aztán megöntözöd citromlével. A hosszú életet nem biztosítja ez a szelíd tápszer, de gyomrod és beleid hálásan fogadják ezt a tiszta, gyógyerejû mindennapos ajándékot. S az ember nemcsak szívével és elméjével ember, hanem gyomrával és beleivel is.

89
A balesetekrõl

Balesetekrõl pedig, amelyek nincsenek mint a boszorkányokról -, szó ne essék többé. Nem hiszek a balesetekben. Csak figyelmetlenség van. Elüt a villamos, ellopják útközben poggyászodat, megzsarol egy ripõk és meghurcolja neved, étellel, itallal megrontod gyomrod és aztán? Miért nem vigyáztál jobban? A világ veszélyes, a baleset lehetõsége lappang az élet minden helyzetében és cselekedetében, ez a veszély és esély egyértelmû az emberi élettel. Igen, talán ez az esély ad mélyebb tartást és feszültséget az embernek. Gondold csak el, milyen is lenne egy emberélet és a világ a baleset esélye nélkül? Milyen pökhendien magabiztos lenne, milyen szemérmetlenül gõgös és fennhéjázó! Nem, a baleset lehetõsége ott lappang minden pillanatodban, a tárgyak, a helyzetek, az emberek, a vegyi anyagok, a statikus és fizikai képletek: mindez ellened is van. Tehát vigyázz. Ne aggályosan vigyázz, hanem emberi rangodhoz illõen, komolyan és tárgyilagosan, nagyon figyelmesen. S mindig tudjad, hogy nem a világ ármánya tört önkényesen ellened, mikor a baleset bekövetkezik, hanem te voltál gyönge, lusta és kicsinyes. Nincs "villamosbaleset". Csak te vagy, s a villamos és a világrend.

90
A fecsegõkrõl

A fecsegés kényszere a legtöbb ember számára egyértelmû az élet törvényével; fecsegnek, amíg élnek; addig fecsegnek, amíg élnek; nem gondolkoznak, hanem fecsegnek, tehát úgy érzik, vannak. De a valóságban nincsenek, abban az értelemben, mint ahogy van az, aki gondolkozik; csak fecsegnek; s aki fecseg, nem gondolkozik. Gondolkozó ember, amikor csak lehet, hallgat; s mikor már nem lehet hallgatnia többé, akkor beszél, vagy ír. De ezt csak végsõ szükségben cselekszik. Nem, a fecsegõ számára a szapora beszéd, mellyel világgá kelepeli mindazt a zagyva értesülést, lúgos vágyat, otromba megfigyelést, felületes észlelést, melyet érzékelõ szervei közvetítenek tudata számára, életszükséglet. Talán megrepedne, ha nem fecsegne. A világ anyagát nem emészti meg; rögtön kiköpi és kihányja, azon nyersen, ahogyan befogadta. Nincs az a parancs, fenyegetés, mely lakatot tud tenni nyelvére. Õ fecsegi tele a világot, mely aztán elviselhetetlen lesz: a fogalmak eltûnnek, mikor a fecsegõ megszólal, s a világ megtelik szavakkal.

91
A hallgatásról és a hallgatókról

De hallgatni sincs mindig jogod; különösen, ha a fecsegõ megszólal, elõbb-utóbb felelned kell. Természetesen mi sem lenne vonzóbb, sem kényelmesebb, mint mindig és minden alkalommal hallgatni az emberek között, s csak mûveden át szólani a világhoz mûveden át, ami lehet egy könyv vagy egy pár tisztességesen varrott cipõ, vagy éppen csak a türelmes és kiegyensúlyozott létezés ténye. Ez lenne a legszebb; de az élet nem adja ilyen olcsón a megoldást. Hallgatnod kell, de nem úgy, mint aki kényelembõl vagy gõgbõl, megvetésbõl hallgat; ehhez nincs jogod, mert ember vagy, s embertársaidnak joguk van kérdéseikre tõled is választ kérni. Nem, úgy kell hallgatnod, mint aki õriz valamit. S csakugyan, aki felelõsséggel hallgat, mindig megõriz valamit: egy titkot, egy rangot, az emberi mûveltség öntudatát. De néha beszélned is kell, le kell dobnod a hallgatás sötét palástját, meztelen testtel kell a porondra lépned, kezedben az emberi párharc méltányos fegyverével, az igazsággal. Ha az igazságot tagadja valaki, nincs jogod hallgatni.

92
A nagy erdõkrõl és a fenyõkrõl

Az erdõkben van valami megrendítõ, különösen a fenyõerdõkben. Nemcsak sötét és következetes hallgatásuk rendít meg, mély árnyaik, templomi fenségük és áhítatos magatartásuk. Megrendítõ az élet akarata, mellyel egy nagy erdõ kifejezi a világerõket. Gondoljuk csak el, miféle erõk és szándékok építették az ötvenméteres fenyõk százezreit! Mit pazarolt el a természet magvakban, porzókban, bibékben, kísérletekben, napsütésben, esõben, széljárásban, míg egy ilyen erdõ felépült! S milyen céltudatos és néma ez a létezés, mely semmi egyebet nem akar, csak lenni, csak felnõni és évszázadokon át megmaradni, teljesen kifejezve önmagát, lélegezve, felelve a világnak s ugyanakkor nem tör senki és semmi ellen, otthont és életet ad élõlények milliárdjainak. Milyen nagy és bölcs közösség ez az ötvenezer holdas fenyõerdõ. Mint az õsapák, úgy õrködnek az élet fölött a fenyõk. Egyszerre felelnek hatalmas törzsükkel a földnek és az égnek. Amikor csak teheted, menj az erdõbe.

93
Arról, hogy a természet fenséges is, unalmas is

De mikor a nagy erdõkbe mégy, vagy a pusztaságokra, vagy a tengeren utazol, s lelked eltelik a fenség és a végtelenség érzéseivel, ne csald magad: tudjad, hogy szíved mélyén téged csak az ember érdekel, semmi más. Egy népes kávéház is van olyan érdekes, mint az Atlanti-óceán vagy a Szahara, vagy a Kárpátok fenyõerdõi. Igen, egyetlen ember, mikor megmutatja lényét és elárulja titkát, érdekesebb, mint a Mont Blanc. Csodáld a természet végtelenségét, iparkodj összhangban élni jellemeddel és a természet erõivel, de ne szégyelld és ne is tagadd, hogy a legfenségesebb természeti színjáték is meglepõ gyorsan elveszti számodra igazi érdekességét és vonzerejét, ha nincs közvetlen köze általad ismert emberek sorsához. A vadregényes táj rövid idõn belül értelmetlen és unalmas lesz, ha nem lép fel a természet végtelen színpadán az ember, szemlé leted, érdeklõdésed egyetlen igaz, soha nem megunható tárgya. A te dolgod, élményed, szereped, sorsod e földön az ember, nem a Mont Blanc. A világ csak szín és díszlet, melyet mellékesen figyelsz; szíved és értelmed remegve csak e gyanús hõs monológját lesi. Minden más elõbb-utóbb unalmas.

107
A remekmûvekrõl

Ha csak teheted, élj mindig úgy, hogy az emberi szellem kristályba fagyott remekmûveinek egyikét mindennap megszemléld, s ha néhány pillanatra is! Ne múljon el egyetlen napod, hogy nem olvastál néhány sort Seneca, Tolsztoj, Cervantes, Arisztotelész, a Szentírás, Rilke vagy Marcus Aurelius könyveibõl. Mindennap hallgass néhány ütem zenét, ha másképp nem lehet, szólaltasd meg a zenedobozon Bach, Beethoven, Gluck vagy Mozart valamely tételét. Ne múljon el nap, hogy nem nézegetted néhány percen át valamilyen jó nyomat tükrében Brueghel, vagy Dürer, vagy Michelangelo valamelyik festményét vagy rajzát. Mindezt oly könnyû megszerezni, s oly könnyû megtalálni a félórát, mely a remekmûvekhez szükséges! S oly könnyû megtölteni lelked az emberi tökéletesség boldog összhangjával! Gazdag vagy, akármilyen nyomorult is vagy. Az emberi szellem teljessége a tiéd is. Élj vele, mindennap, ahogy lélegzik az ember.

108
A türelemrõl

Ez az emberi képesség, melyre legnehezebben tehetünk csak szert, ez a tulajdonság, mely ellen lényünk legtitkosabb ösztönei lázadoznak, mert halandók vagyunk, mert idõnk kimért, mert csillagunk lefut: ez a legfájdalmasabb kötelesség, önmagunkkal, sorsunkkal s annak legmélyebb értelmével, munkánkkal szemben. Nincs igazi alkotás végtelen, az ember legtitkosabb alkata fölött úrnak maradni tudó türelem nélkül. Mert az alkotás soha nem bûvészmutatvány, villámgyors kunszt, sanzsé-passzé*, a cilinderbõl nem tud az alkotó mûveket elõhúzni. Nemcsak a lángész: türelem maga a mû is türelem, az organikus fejlõdés türelme, a visszatartás és érlelés csodája. Megtanulni a türelmet, életben és munkában, annyi, mint megtanulni a Teremtõ titkát. Magold csak ezt a leckét, te nyugtalan és halandó.

118
A kielégülésrõl

Egyetlen elégtétel, igen, egyetlen kielégülés az életben: elvégezni azt a csendes, mellékes, de szakszerûen megmívelt munkát, amelyre hajlamaid és képességeid kijelöltek, nem menekülni e munka elõl a hiú "szerep"-be, beérni azzal a megnyugvással, hogy munkád a lehetõségig pontos volt, s talán használt is az embereknek. Ez a legtöbb, amit az élet adhat.

119
A füstszûrõ szipkákról

A negyvenedik életév után tanácsos füstszûrõ szipkákon át szívni a cigaretta füstjét. Ezek az ásványi betéttel megtömött füstszûrõ szipkák a nikotinnak és a cigarettapapír égési termékeinek csekély hányadát nyelik csak el, de valamennyire mégis segítenek. Nikotinmérgezéstõl nem óvnak meg, de a reggeli köhögést, a nyálkás rekedtséget enyhítik. Mindenkinek ajánlom.

120
Arról, hogy a nõkkel nem kell sokat törõdni

Soha nem értettem a férfiakat, akik sóvárogni és sopánkodni tudnak egy nõ miatt. Ezt mondják: "Mit csinál most? Mást szeret?" Vagy: "Miért nincs velem?" Vagy: "Meddig lesz az enyém?" Ezek az érzések igazi, tragikus jelentõségükben ismeretlenek számomra, legalábbis most már ismeretlenek nem mondhatom persze, hogy fiatalabb koromban nem estem át ilyen kóros válságokon. De most már nem tudom megérteni, hogy valaki öngyilkosságot követhet el egy nõ hûtlensége vagy hidegsége miatt. A nõkkel a pubertás múltával, férfikorom idejében úgy éltem, mint kedves és szükséges társakkal, akik az élet nagy feladataiban idõnként szövetkeztek velem is a nagyon nehéz sors, az emberi sors elviselésében. De máskülönben nem vártam tõlük hûséget, sem különös kedvességet, sem áldozatokat. Örültem gyöngédségüknek, testük izgalmas és megnyugtató bódítóerejének, gyors értelmüknek, ösztönös és néha hõsies indulataiknak, elnéztem szívós és aprólékos ügyességüket, amint eszelõs gyermekességgel rögzíteni akarták az emberi érzéseket. De amikor elmentek szobámból vagy életembõl, nem gondoltam többé velük. Ilyen a természetem; s azt hiszem, csak ez a magatartás méltó férfihez; s hálás vagyok sorsomnak, hogy ilyen természettel áldott meg.

122
Bûneinkrõl és a bûntudatról

Meg kell tanulni hallgatni, s talán ez a legnehezebb. Az ember mindig többet beszél egy szóval. Nem lehet eléggé hallgatni. Azért is, mert minden beszéd reménytelen. Már az írott és rögzített szó is milyen reménytelen! Nézz körül a világban: mit használt a sok leírott szó, tanács, meggyõzõ kísérlet? Semmit sem használt. Mit is remélhetsz attól, ha valakinek elmondasz valamit? Semmit sem remélhetsz. Ezért hallgass, mindig töb bet és következetesebben hallgass, mint beszélsz, ne akard mesterségesen meggyõzni a többieket, mert ez lehetetlen az igazságnak csak akkor van valamelyes nevelõ ereje, ha te ma gad fedezed föl -, s ne akard fitogtatni, hogy tudsz valamit. Mégegyszer mondom, hallgass. Békében és háborúban, hall gass. S ha beszéltél, öblítsd ki utána szájad. S amikor helytelenül beszéltél, s bûntudat kínoz, ne hessegesd el ezt a bûntudatot; nézz szembe vele, keményen; mondd: "Megint beszéltem, s helytelenül, túlságosan, indulatosan vagy hiúan szóltam; ez így történt, már nem segíthetek rajta; de a jövõben keményebb leszek és hallgatni fogok." Hallgass, mert az Isten is hallgat, s Õ tudja, miért? A legokosabb hallgatni.

I23
Arról, hogy senkire nem lehet számítani

Tudjad, szíved és eszméleted minden erejével tudjad, hogy válságos pillanatokban senkire nem lehet számítani. Nincs rokon, barát, kedves, akit igazán ismersz; a nagy pillanatban mindenki eldobja az álarcot, megmutatja a nyers önzést, s te egyedül maradsz, mikor legnagyobb szükséged lenne arra, hogy melletted álljon valaki, s egy jó szóval, biztató tekintettel segítsen. Többet nem is vársz senkitõl; de ezt sem kapod a veszélyben. Élj nyájasan és türelmesen az emberek között, de ne bízzál senkinek segítségében. Neveld magad magányossá és erõssé. Tudjad, hogy soha, senki nem segít. S ne sopánkodj ezen. Ember vagy, tehát nem várhatsz semmit az emberektõl; s ez a természetes.

130
A tapintatról és a gyöngédségrõl

Mert van valami, ami több és értékesebb, mint a tudás, az értelem, igen; becsesebb, mint a jóság. Van egyfajta tapintat, ami az emberi teljesítmény felsõfoka. Az a fajta gyöngédség, mely láthatatlan, színtelen és íztelen, s mégis nélkülözhetetlen, mint fertõzéses, járványos vidéken a forralt víz, mely nélkül szomjan pusztul, vagy beteg lesz az ember. Az a tapintat és gyöngédség, mely, mint valamilyen csodálatos zenei hallás, örökké figyelmeztet egy embert, mi sok és mi kevés az emberi dolgokban, mit szabad és mi túlzás, mi fáj a másiknak és mi olyan jó, hogy ellenségünk lesz, ha megajándékozzuk vele és nem tudja meghálálni? Ez a tapintat, mely nemcsak a megfelelõ szavakat és hangsúlyt ismeri, hanem a hallgatás gyöngédségét is. Vannak ritka emberek, akik tudják ezt. Akik a jóságot, mely mindig önzés is, párolták és nemesítették, s nem okoznak soha fájdalmat barátságukkal vagy rokonszenvükkel, nem terhesek közeledésükkel, nem mondanak soha egy szóval többet, mint amit a másik el tud viselni, s mintha külön, nagyon finom hallószerveik lennének, úgy neszelik, mi az, ami a másiknak fájhat? S mindig tudnak másról beszélni. S oly élesen hallanak mindent, ami veszélyes az emberek között, mint az elektromos hallgató fülek érzékelik a nagy magasságban, felhõk között közeledõ, láthatatlan ellenséges gépmadarakat.
A tapintat és a gyöngédség emberfölöttien érzékel. Igen, e két képesség emberfölötti.

136
A kísértésrõl

Mindig, mikor megérkezik és szól hozzád a kísértés, mely barátságot, szenvedélyt, bizalmasságot, kötést ígér, tudjad: az anyag, melybõl az ilyen kötés készül, romlandó, mert emberi anyag. Ami ma eskü, holnap nyûg, ami ma szenvedély és vágy, holnap érthetetlen és torz emlék, ami ma hûség, holnap szomorú kötelesség. Hasztalan mosolyog, ígér, reménykedik a kísértés. Hasztalan él halálig szívedben a vágy, teljesen és bizalommal megosztani az élet magányát valakivel. Nincs módod erre, mert ember vagy. Mindig tudjad ezt.

137
A rendkívülirõl

Mielõtt véleményt alkotsz a rendkívülirõl, dobd a mindennapos használat malmába és õröld ott egy ideig. Rendkívül szép nõvel találkoztál, kinek szépsége elvakít és meghökkent? Figyeld csak egy ideig ezt a rendkívüli szépséget a mindennapok fénytörésében, s egyszerre megtudod, hogy minden szépség reménytelen és szomorú, nem érdemes különösebben törõdni vele. Elkápráztat egy ember rendkívüli szelleme? Vizsgáld meg azt, amit mondott, a köznapok gyakorlatában, s egyszerre megérted, hogy a bölcsesség nem rendkívüli és felfoghatatlan, hanem nagyon egyszerû és természetes valami. Rendkívüli hatalmú emberrel találkoztál? Gondold csak meg, milyen törékeny ennek az embernek hatalma, hétfõn és kedden végezhet vele egy bérgyilkos, egy politikai irányzat, de még egy parányi fertõzõ mikróba is! Rendkívüli emberi jósággal találkoztál? Akkor ámulj, és maradj áhítatos. De ez nem esik meg gyakran veled.